Iskola: Menny vagy Pokol?

Melyik gyerek vagy kamasz örül felhőtlenül, ha szeptember elején vissza kell ülnie az iskolapadba? Valljuk be nem sok jelentkező akad. Viszont az új év új kalandokkal, kapcsolatokkal, szerelmekkel kecsegtethet. Ifjú szerzőnk Lady CsillámSzikra, ezzel a cikkel debütál a magazinunk lapjain, és a maga 17 évével hihetetlen bölcsességgel osztja meg velünk az iskolában szerzett tapasztalatait, érzéseit, olykor humoros formába öltöztetve azokat. Reméljük még sokszor veti majd lapra gondolatait.

1
1826
Iskola: Menny, vagy Pokol?

[su_dropcap]E[/su_dropcap]gy szó, ezer érzelem

Gyakori kérdés a szülőknél, nagyszülőknél, hogy: „Na kincsem, mi volt a suliban?” amire általában az annál is gyakoribb: „Semmi.” választ adjuk mi, fiatalok.

[sc name=”kiemeles1o”]Nyilvánvalóan mindenki számára szubjektív, hogy erre a kérdésre mi az ideális válasz.[sc name=”kiemeles1z”]

Sokan a kapott jegyekre kíváncsiak, hogy gyermekük miben jeleskedett, tűnt ki ismét a többiek közül egy megérdemelt ötössel, vagy akár arra, hogy csemetéik mivel hoztak rájuk szégyent az egész iskola előtt. Lehet ez egy karó, egy beírás, rosszabb esetben akár egy intő is. Mások viszont a felszín alatt rejlő történéseket szeretnék hallani. Ki kivel jött össze vagy szakított aznap, mi történt a hétvégi bulikon, vagy amivel ténylegesen az őrületbe lehet kergetni minket (engem legalábbis biztosan), hogy: „Naaa, és van valami fiú/lány a láthatáron?” Ami a legrosszabb, ha az embernek bátyja vagy nővére, öccse vagy húga van (ha igazán szerencsés vagy, mind a négy) és ő is jelen van-e bizonyos helyzetben. Ilyen esetben garantált a vérszívás a testvérek részéről, tehát ajánlanám a menekülést, a világgá menést vagy az „öngyilkossági” kísérletet, esetleg a három kombinált verzióját.

Iskola: Menny, vagy Pokol?

Visszatérve a lényegre, felháborító vagy sem, egyszerűen túl fárasztó lenne elmesélni mindazt, amely egy nap leforgása alatt történik a középiskolában. Hazaérve mindenki szeretne már lazítani egy kicsit és kizökkeni a mindennapi kerékvágásból, akár gondolva, akár nem gondolva az aznapi események tömkelegére. Sírni, miután a crushodat más lánnyal láttad ölelkezni a folyosón.

[sc name=”kiemeles1o”]Szomorkodni, miután összevesztél a legjobb barátnőddel egy oltári nagy hülyeség miatt. [sc name=”kiemeles1z”]

Bánkódni, miután nem sikerült megszerezned az egy ponton múlott fizika dolgozatért a jobb jegyet. Mosolyogni, miután sikerült megkaparintanod az utolsó sonkás meleg szendvicset a büfében. Örülni, miután végre az esküdt ellenségedet is utolérte a balszerencse (természetesen közöd nem volt a dologhoz). Kicsattanni, miután a szerelmeddel egy csodálatos délutánt töltöttetek együtt.

Iskola: Menny, vagy Pokol?

Üzenném a kedves családtagoknak, hogy igen, az a semmi ezerféle dolgot hordozhat magában. Jelenthet fájdalmat, csalódást, boldogtalanságot, kifejezhet közömbösséget, unottságot, érdektelenséget, jelölhet vidámságot, gondatlanságot, elégedettséget.

[sc name=”kiemeles1o”]Érzések garmadája bújik meg ebben az egyetlen szóban, amely a mentsvárat jelenti a számunkra.[sc name=”kiemeles1z”]

Bármit, csak ne kelljen elmondanunk a hosszabb verziót!

Iskola: Menny, vagy Pokol?

Szeptember 1.

Az a híres szeptember 1. Michael Schumacher megnyeri a Belga nagydíjat (2002), megszületik Zendaya Coleman (1996), világszerte emlékeznek meg a II. világháborúról, Üzbegisztán lakosai a függetlenséget ünneplik. Több ezer jeles esemény évfordulója a fent említett dátum, mégis, ha tehetné, ezen a napon gyászruhát viselne az egész világ.

Az iskolakezdés három hónap függetlenségnek a végét jelenti. Egy olyan időszak lezárását, amelyben nincs „uralkodó”, aki megmondja mit tegyünk, nincsenek „törvények”, amik előírják, hogyan viselkedjünk. Nincsenek „háborúk”, amelyből a bírói hatalom szemében győztesként jeles, vesztesként azonban elégtelen jelzővel térhetünk vissza.

A magam 17 évével már megbarátkoztam azzal a ténnyel, hogy az időt megállítani és felgyorsítani is lehetetlenség, hiába szajkózzák a nagy emberek, hogy a lehetetlen nem létezik. Higgyétek el, ha létezne, korántsem maradna titok a fiatalság körében.

[sc name=”kiemeles1o”]Talán valahol messze létezik egy párhuzamos világ, ahol az idő felett úgy rendelkeznek az emberek, mint nálunk a pénz felett.[sc name=”kiemeles1z”]

Arrafelé ugyancsak nem titok, hogy ki a vagyonosabb és ki nem, hisz míg a mi világunkban a kinézetből egyszerűen kikövetkeztethető, ott csak a szegényebb réteg koptatja az iskolapadot. A gazdag emberek megtehetik, hogy gyermekeiknek még az oktatásról se kelljen tudomást szerezniük, mert egyszerűen csak letakarják a szemeiket, befogják a füleiket, és megállítják az idő múlását.

Iskola: Menny, vagy Pokol?

[sc name=”kiemeles1o”]A kérdés csupán csak az, hogy tényleg célravezető-e kihagyni az iskolát az örökös szórakozás céljából, és a tudatlanság tengerében fürdeni egy egész életen át?[sc name=”kiemeles1z”]

Egészen különös érzés belépni a gimnázium falai közé, mikor az ember egy időre megválik tőle. Egyszerre vegyül a diákokban a „nem akarom” és a kíváncsiság furcsa kombinációja, egyeseknél talán egy kis undorral is megspékelve. Bizonytalanul baktatunk a már kikövezett utakon, teljesen szokatlan a már ismert járás.

Mikor hetedikesként először léptem át az ELTE Trefort Gimnázium bejáratának küszöbét, még futottam a harmadik emeleti termembe új osztályom iránti izgatottságomtól vezérelve. Nyolcadikosként már csak gyorsan szedtem a lábam, kilencedikben inkább a normál tempó mellett döntöttem. Tizedik elején csak vonszoltam magam, idén pedig már úgy kell rávenni, hogy megmásszam azt a közel 130 lépcsőfokot. Persze mindig későn jövök rá, hogy tavaly óta rendelkezem az iskola legféltettebb kincseinek egyikével, aminek tulajdonjogáért a diákok bármire képesek. A 600 tanulóból csupán csak a kivételes adottságokkal rendelkező egyedek részesülhetnek-e kincs által nyújtott mámorító érzésben, amely képes megrészegíteni bárkit, aki a kezébe veszi. Igazából most egy lift kulcsairól beszélek, amiket azok a szerencsétlenek kapnak meg, akik valamilyen sérülés miatt képtelenek felsétálni egy lépcsőn.

Iskola: Menny, vagy Pokol?

Tudom, tudom, ki az a hülye, aki nem használja azt, amije van? Őszintén, bármennyire fárasztó is, imádom szelni a Trefort folyosóit. Nap mint nap látni ugyan azokat az arcokat, néha-néha a régieket egy-egy újjal kiegészülve. Persze ezek közül aligha van mindenkivel személyes kontaktom, de ez mit számít? Mindez hozzátartozik az iskolai élethez. Sokan nem tudják ki vagy, és külső alapján ítélnek meg, de ez ugyanúgy fordítva is igaz. Mindennapjaim része a cuki, vörös hajú hetedikes kisfiú, a borostás, perverz tekintetű nyolcadikos srác, a nagyhajú, okostojásnak festő kilencedikes lány, a tizedikes, akiről nem tudom eldönteni, hogy fiú-e vagy lány, az emós stílusú tizenegyedikes, az ultrahelyes tizenkettedikes és még sorolhatnám.

[sc name=”kiemeles1o”]Ők a hat évem egyszerű mellékszereplői, akiket egyáltalán nem ismerek, mégis biztosan tudom, hogy hiányozni fognak, amikor örökre el kell hagynom a gimit.[sc name=”kiemeles1z”]

Mikor valaki más, talán egy megszeppent hetedikes a lépcsőn felsprintelve átveszi a helyem a harmadik emeleti nyolcas terem bal oldali padsorának negyedik padjában. Ha lifttel járnék, esélyt sem adnék magamnak minderre. Persze a kulcsot azért megtartom, mert csak 1000 forintomba fájt zálog gyanánt. Oké, igazából gondolkozom, hogy visszaadom-e, mert eléggé le vagyok égve mostanában…

Folytatás következik…

Advertisement

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here